Íme a múltkor általam közölt cikk (https://www.facebook.com/notes/tango-europa/the-eternal-controversion-what-is-tango-and-what-is-not/1639427926385013) fordítása, azok kedvéért, akik magyarul szeretnék elolvasni. És mellé pedig egy videó napjaink egyik kétségtelenül legnagyobb párosától, ha tangózol, képtelenség, hogy ne ismerd őket!
---
Az Örök Kérdés: Mi a Tangó, és Mi Nem Tangó
Nyilván ez mindig egy nagyon személyes dolog lesz, és természetesen, amennyiben művészetről van szó, nehéz objektív szempontok szerint megítélni valamit. Ahogy a spanyol mondás tartja: “Sobre gustos no hay nada escrito”, azaz ízlések és pofonok...
Napjainkban a versenyek idejét éljük, itt van a Mundial (a Világbajnokság), a Metropolitano, és Európa is ennek az új divatnak a lázában ég, csatlakozott a Mundialhoz és megalkotta annak kistestvérét az Európa Bajnokságot. (Ugyanez történik az Egyesült Államokban és Ázsiában is). Ezekben a kultúrákban, ahol jellemzően a táncról inkább sportként gondolkoznak és ritkábban fogják fel őket művészeti kifejezésmódként, talán még erősebb a hatása az új felfogásnak. Gyakran hallani efféle megnyilatkozásokat: " És most Európa legjobb párosa...." vagy "a világ legjobb színpadi táncosai..." De most őszintén, lehet a Pop Idol, a Voice (vagy a Megasztár) és hasonló programok győzteseit az adott ország legjobb énekeseinek hívni?
(Vagy - ezt én teszem hozzá fordítóként - ha van/volt mondjuk amerikai sztepp világbajnokság - biztos volt - akkor nyilván remek táncosok voltak a győztesek is - de azért Fred Astaire vagy Gene Kelly...hát, valahogy nem fér össze ezzel megközelítéssel. Fura lenne begyömöszölni őket ilyen versenyekbe...Remélem érzékelhető, hogy mit szeretnék kifejezni ezzel a párhuzammal.
Vannak, lesznek versenyek, és jó hogy vannak, de azért, ha a művészetről beszélünk, akkor mégiscsak olyan nevek jutnak eszünkbe, mint Naveira, Chicho, Salas, Zotto, Geraldine, Capussi, Gavito, Copes, Dana Frígoli a teljesség igénye nélkül, még hosszú a sor...sok fiatal is, olyan szuper táncosnők mint Ariadna vagy Noelia például, a tangó Fred Astaire-jei és Ginger Rogersei.)
Nem szeretném, ha úgy tűnne, becsmérelni szeretném a résztvevőket, és még kevésbé a győzteseket, látom, hogy rengeteg munka van az eredmények mögött, áldozatok és tehetség, sokszor kiváló technikai tudás. De ha sportot hozunk létre, akkor objektív szempontrendszert kell kialakítani, és még ha el is fogadjuk, hogy a zsűri teljesen elfogulatlan (halkan hozzátenném: hogy akkor nem beszélgetünk arról, ki a zsűri melyik tagjával magánórázott...), ha van egy ilyen sport, akkor eltávolodunk a művészettől, aminek színesebbnek, izgalmasabbnak és személyesebbnek kell lennie. Vagy legalábbis én úgy szeretném, hogy az legyen.
Ne legyen félreértés, a versenyek szerintem is hasznosak, a tehetségek számára remek ugródeszkaként szolgálhatnak karrierjük kezdetén, és kétségtelenül segítenek a tangó népszerűsítésében is. Ami elszomorít, amikor sokan úgy hiszik, ez az egyetlen út a tangóban. Lehet, hogy ez is egy szép lehetőség, de arra vágyom, legyen hely más kifejezésmódoknak is, amelyeket ugyanannyira értékelni tudunk.
A tangóban mindig különböző csoportok alakulnak ki, akiknek eltérő véleményük van arra nézve, hogy mi az, ami tangó, és mi az, ami nem tangó. Kinyitod a Youtube-ot, a világ legnagyobb táncosainak legelképesztőbb előadásait látod, és egész biztosan találsz valamilyen megjegyzést arról, hogy miért nem helyes a technikájuk, vagy esetleg egyenesen, hogy amit csinálnak, az nem is tangó. A földön kéne tartaniuk a lábukat, a tartásuk nem elég elegáns, túl sokat díszítenek, túl sok a zeneiség, nem hallják a zenét, mindig közeltartásban kellene lenniük, csúnya a ruhájuk, csúnya a cipőjük, csak a szalon az igazi tangó, vagy néha pont az ellenkezője, a szalon csak üzlet, hülye nuevósok...Atyaég, annyi buta, hozzá nem értő komment! De azután magadon is észreveszed, hogy hasonlóképp ítélkezel, van ami tetszik, és van ami nem, és néha meg sem tudod magyarázni, miért. Azt hiszem, végül képtelenség lenne két olyan embert találni, akik teljesen egyet értenek abban, hogy mi az a tangó.
Úgy tűnik, jellemzően minden művészeti ágban (irodalom, képzőművészet, tánc, stb.) a művészek időről időre az újat, az érdekeset keresik, és amikor ebből már teljesen extrém furcsaságok születnek, akkor megpróbálnak visszatalálni a vélt gyökerekhez, és klasszikusat alkotni, tradicionálisat. Egészen addig, amíg az unalmassá nem szürkül és eljön egy újabb "forradalom" ideje. És így tovább.
Amit én derítettem ki a tangóról, ahogy olvastam, és beszélgettem olyanokkal, akik már régóta benne vannak, az a következő:
Valahogy régebben ez egy ártatlan tánc volt, egy ösztönös néptánc. Más szavakkal, az egyszerű emberek tánca. Nem létezett akkor még szakma, profik, technika, képzett tanárok és persze kidolgozott oktatási módszerek. A hétköznapi emberek tánca volt. Azért mégis valamiben más volt, mint a többi néptánc, ez egy városi néptánc volt. Más néptáncokkal ellentétben nem falun jelent meg, hanem egy nagyvárosban. Egy olyan nagyvárosban, ami tele volt bevándorlókkal, akik hozták magukkal a saját kultúrájukat, ritmusaikat, zenéjüket. Munkások, egyszerű emberek, rabszolgák, egyesek szerint prostituáltak is...Lényegében máris számos kultúra keveredett, Európa és Amerika között. Talán ezért is lett ilyen népszerű világszerte.
És még sokáig volt ilyen ártatlan, ösztönös tánc. Az egyik legfontosabb forradalmi változás (és itt most átugrom néhány fejezetet, amit a későbbiekben szeretnék majd jobban megismerni) a 90-es évek elején jött el, egy olyan folyamattal, amit szeretnek "Nuevo"-nak hívni...bár e folyamat vezető alakjai nem igazán szeretik ezt a címkét.
Mi történt a tangóval akkoriban? Valószínűleg a kevésbé tapasztalt tangósok, a tradicionális tangó fanatikusai (abban azért nem vagyok teljesen biztos, hogy ők annyira tájékozottak lennének a tradíciókkal kapcsolatban) azt hiszik, nagy eltúlzott mozdulatokkal táncolt mindenki, a szörnyű távol tartásban (ami szerintük tiltott terület), furcsa ruhákban, és sokszor olyan zenére, ami nem is tangó. Meglepődnének, ha tudnák, hogy nagyrészt az, ahogyan ők most táncolni szeretnének, és ahogyan a tangóról gondolkoznak, az, ami számukra egyáltalán a tangó, az ebben az időszakban alakult ki. Szóval, van egy hírem purista és vallásos szalonosok számára...alaposan az ún. Nuevo befolyása alatt állnak.
(Hozzátenném, ezek az őrült összetűzések sosem professzionális táncosok között zajlanak természetesen, elég ha körbenézünk az épp jelenleg legnépszerűbb táncosok között, feltételezett milonguerók, szalón, nuevo, színpadi és akármilyen stílusú tangó táncosok alkotnak párokat, és beszélnek egymásról a legnagyobb elismeréssel. A nagy harc mindig azok között folyik, akik még nem eléggé tájékozottak).
Ez a bizonyos forradalom azért történt meg, mert alapvetően három táncos megalkotta a tangót mint szakmát. Természetesen sokan voltak még, akik hármójukat elkísérték ezen az úton és hozzájárultak ehhez a folyamathoz. Ez a három ember pedig Gustavo Naveira, Fabián Salas és Mariano Chicho Frúmboli volt.
Ez olyan lehetett, mint a modernizmus az irodalomban, forradalmi hangulat, sokszáz új ötlet, kísérletezés, égető szenvedély, ami mindenkire átragadt. Elkezdtek gondolkozni. Meg akarták érteni a táncot. Keresni akartak egy struktúrát az ösztönösség mögött. Szabályokat fedeztek fel, megalkották a technikát, elemezték a lehetőségeket és a zenét. És ennek köszönhetően lenyűgöző új dolgok születtek. Más műfajok segítettek abban, hogy további tudás halmozódjon fel. Megszületett a profi tangó. Az ártatlan tánc a múlté lett, kinyílt egy ajtó és átadtak nekünk egy új világot, végtelen lehetőségekkel tele. Továbbra is itt vannak velünk, és megosztják velünk a tudásukat, művészetüket, kreativitásukat és hétről hétre elbűvölnek minket az egyéniségükkel.
A tangó egy gyönyörű tánc. Sokféle stílus létezik, sok látásmód, a legkülönbözőbb művészeknek kínál teret. Ma már sokkal könnyebb megtanulni, mint régen, és fantasztikus társasági táncossá válni. Számtalan tehetséges fiatal profi táncos van friss, új ötletekkel. Az ízlések és a trendek mindig változnak, és mindig lesznek olyan dolgok, amik tetszenek nekünk, és olyanok amik nem. De arra vágyom, hogy a tangó színes legyen, izgalmas és kreatív. Művészetet szeretnék látni, és nemcsak sportot. Mindig könnyebb követni a divatot, ugyanúgy kinézni, ugyanolyan hajat vágatni, öltönyt és nyakkendőt venni, ugyanazokba a színekbe öltözni és ugyanolyan cipőket hordani. Ugyanolyan tartás, ugyanazok a lépések, ugyanaz a zeneiség. Biztosan rövidtávon gyümölcsözőbb is. Legalább tartozol valahová. És kevesebb energiádba is kerül. De egészen biztosan kevésbé érdekes is. Karakter és egyéniség, én ezt szeretném látni. Ahogyan az öreg milonguerók mondták, akik nincsenek már közöttünk: “Buscá tu propio tango”! Keresd meg a saját tangódat!
