Kicsit nehezen szántam rá magam erre a bejegyzésre. Szívesebben írok példaképeimről, akiket csodálok mint táncost, egyetértek azzal, ahogyan a tangóról gondolkoznak, és persze az sem árt, ha személyesen is ismerem őket.
Puppyt én nem ismertem, és korántsem találom rokonszenvesnek. Úgy tűnik, nem volt egy finom ember. A tőle származó vaskos poénok lefordíthatatlanok, és nem árulkodnak költői gondolatokról. Kollégáiról, korának elismert táncosairól többnyire nem volt nagy véleménnyel. Ha jól sejtem, nem vetette meg a bűnös és tiltott élvezeteket. Egy interjúban, amit róla találtam (itt olvashatjátok angolul és spanyolul: https://www.todotango.com/english/history/chronicle/508/Confessions-by-Puppy-Castello/), azt mondja, külföldi nővel nem táncol, csak ha el akar adni neki egy-két táncórát. J
Ugyanakkor elmaradhatatlan figurája volt a buenos airesi tangós éjszakának. A régi motorosok közül nincs olyan, akitől ne hallottam volna egy-egy róla szóló anekdotát. És nyilván, nem utolsósorban, - és ezért írok róla én is - egyike volt a régi idők nagy táncosainak, ízig-vérig milonguero. Szóval, mivel a célom elsősorban, hogy itthon is szélesedjék a látókörünk, és árnyaltabban lássuk a tangót, a maga sokszínű mivoltában, ő sem hiányozhat a bejegyzéseim közül.
A tangó régi nagy generációjáról kevés megbízható információt találni, és természetesen a Youtube-on található videók száma is elenyésző. Néhány archív felvételre, és azok emlékezetére lehet csupán támaszkodni, akik ugyanazokat a klubokat látogatták, ahova ők is jártak, és személyesen is ismerték őket. Számtalan anekdota kering róluk. A korábbiakban nem állt szándékomban ismeretterjesztés, így ezeket a történeteket, épp amennyire szórakoztatónak találtam, olyan sebességgel felejtettem is el. (Ill. van néhány nyomdafestéket nem tűrő és lefordíthatatlan vicc, amit bezzeg megjegyeztem, viszont sajnos nem közölhetek :D) A jövőben viszont – ígérem – akár pótlólag, utólag, fel fogom őket jegyezni, és betoldom majd ezekbe a cikkekbe J
Az első régieket ábrázoló bejegyzésem szóljon tehát Antonio Todaróról. Aki némi elismerésre tett szert egykor tangós körökben, biztosan számíthatott szép számmal „jóakaró” kritikusokra (ma sincs ez másképp), de úgy hallottam, Todaro mégis olyan volt, talán egyedülálló módon, akit kivétel nélkül, mindenki nagyra tartott. Többek között arról is ismert, hogy Miguel Angel Zotto mestere volt. Találtam néhány remek (egyébként ismert) videót, ahol lányával, Titivel táncol, de ide inkább egy olyat linkelek, ahol Milena Plebsszel láthatjuk őt. Bármelyiket is nézzük, mai szemmel is meglepően modern, friss, látványos, és technikás, amit láthatunk, és persze sok divatból kiment (és számomra talán éppen ezért izgalmas) mozdulattal is találkozhatunk.
A videó leírása szerint három stílus közti különbséget mutatja be a felvétel: szalon, fantasía és „doble frente” (?!)…ez utóbbi mint stílus a mai fülnek kissé meglepő, de a lépések nagyon izgik (showban találkozni effélékkel).
Számos hollywoodi sztár hobbija az argentin tangó, és bizony, ha Budapesten járnak, előfordul, hogy itt is hódolnak e szenvedélyüknek. Magyar hírességek között is akad egy-két olyan, akit hosszabb-rövidebb ideig magával ragadott ez a tánc. Mielőtt rátérnénk a sztárokra, akik a valódi tangó esteket látogatják, tekintsük át, hogyan jelent meg több ízben is az argentin tangó a filmvásznon. Legutóbb az El Sabor de Hungría Tango Fesztivál keretei között a Cinefilia Tanguera lenyűgöző mennyiségű rövidfilmet hozott magával ebben a témában. Ezek azonban inkább "csak" a szűkebb tangós közönség figyelmére tarthatnak számot, legalábbis Európában, annak ellenére, hogy egyébként igen érdekesek. Ha a szélesebb közönséghez eljutó produkciókat szeretném számba venni, akkor a legkézenfekvőbb példa az Egy Asszony Illata (Scent of a Woman) című film, ahol Al Pacino egy vak férfit alakít, és így lejt egy igazi argentin tangót (vagy legalábbis ahhoz meglepően hasonló táncot :D) az egyik romantikus jelentben a fiatal főszereplő hölggyel. A szám, amelyre táncolnak, a "Por una cabeza", világszerte ismert és közkedvelt tangó, amely Alberto Podestá előadásában vált mindörökké felejthetetlenné az argentin tangós közönség számára. Nekem még volt szerencsém élőben hallani az akkor kilencvenes éveit taposó énekes előadásában a Porteño y Bailarín nevű milongán (tangó esten), amely azóta már sajnos elvesztette régi fényét, ahogyan Podestá sincs már köztünk. Ez az a szám, amelyet a szerelmes párok előszeretettel választanak esküvői koreográfiájukhoz, én is jópárat készítettem már erre :) És ez az a milonga, a Porteño y Bailarín, ahol találkoztam Willem Dafoe-val, de erre majd később visszatérek... Ahányszor kereskedelmi tévében táncoltam, szinte egészen biztosan bejátszották, Antonio Banderasszal, a "Vezet a Ritmus" (Take the Lead) tangós jelenetét. Amit ott táncolnak, annak ugyan nem sok köze van az igazi tangóhoz, és Banderas sem igazán táncol, inkább csak egy szőke lány ugrál körülötte, dehát a kereskedelmi tévé, az kereskedelmi tévé, és gondolom, ez kell a népnek. :D A film egyébként nagyon aranyos, már aki szereti a táncos filmeket. (Én például a Dirty Dancinget legalább ötezerszer láttam). Az Evita-ból is kihagyhatatlan volt egy tangó jelenet, Madonna pedig Juan Carlos Copestől kapott órákat. A nagyobb produkciók mellett művészfilmek is szólnak tangóról, aki bekerül ebbe a szubkultúrába, szinte biztos, hogy mindegyiket látta, és kívülről tud belőlük párbeszédeket, és az effajta hatásvadász, és mégis elbűvölő megszólalásokat, mint: "Nem én választottam a tangót, a tangó választott engem". :D Saura "Tango" című filmje Copes főszereplésével igazán izgalmas, mély és érdekes a műfaj kedvelői számára. Forradalmi, és még elvontabb talán a "Tango Lesson", amely főszereplője az egykor jóképű Pablo Verón, - akivel sok évvel azután, hogy a filmet láttam, és sokat álmodoztam ennek kapcsán - volt szerencsém Budapesten együtt dolgozni is. Milyen fordulatokat hoz az élet! Ennek a filmnek egy jelenetében táncol a 14 éves Lucas is lánytestvérével, aki most az életben és a tangóban is a párom, ki hitte volna! Nemrégiben pedig bemutattak egy gyönyörű dokumentum filmet, "Az Utolsó Tangó" címmel, amely Juan Carlos Copes és Maria Nieves életét mutatja be, könnyekig megható módon. Ennek a filmnek a premierjén pedig Lucasszal táncoltunk nemrégiben Kolozsváron, ami annál is inkább érdekes, mivel Lucas többek között Copestől is tanult gyerekkorában, és a filmben is feltűnő Johanna Copesszel (Copes lányával) pedig közösen táncoltak egy showban Buenos Airesben egy éve, amikor már mi is együtt dolgoztunk :) Na de térjünk vissza a sztárokra, legalábbis azokra, akikről én tudok, hogy a tangó az életük része! A Budapestre előszeretettel látogató Jeremy Irons időnként felbukkant itthon is egy-egy milongán, de nem nagyon szerette, ha felismerték :) Mi több, órákat is vett Budapesten annak idején, kevesen tudják, és nem is illett híresztelni, de talán már eltelt annyi idő, hogy ez megbocsátható legyen :) 2008-ban Willem Dafoe ott ült egy olasz hölggyel Buenos Airesben a fentebb is említett milongán, mi több, nemcsak üldögéltek, táncoltak is. Nem igazán bánta a körülötte kialakult szenzációt, barátaim lelkesen fotózkodtak vele, és nem volt ellene kifogása. Robert Duvall is tangózik, sőt, feleségét is így ismerte meg Buenos Airesben. :) Ki tudja, talán holnap Harrison Ford jön el majd a kezdő óránkra! Nem is lenne akkora meglepetés! :D --- Ha tudtok valakiről még, aki híres, és köze van a tangóhoz, kíváncsian várom a kommenteket!
Európában, és ma már sokszor Buenos Airesben is a practica nem más, mint egy napközben történő, kicsit lazább milonga (tangóest). 2014-ben történő már sokadik buenos airesi látogatásom alkalmával, Lucasnak köszönhetően eljutottam egy-két olyan prácticára, ami még a régi elképzelések nyomán történt. Nem voltak sokan, na de milyen táncosok! A legtöbbjüket még csak YouTube-ról ismertem, és akit nem ismertem, azokat pedig érdemes lett volna :)
Szabadon folyik az ötletcsere, és ha valami érdekes ötlet születik, mindenki nekiáll próbálgatni, majd az eredeti ötlet kiegészül újabb elképzelésekkel, átalakul, mindenki hozzátesz valamit. Ennél számomra izgalmasabb dolgot el sem tudtam volna képzelni.
És mikor egy-egy ilyen ott született "lépést" viszontlátok Európában, hát az felemelő! :)
Erről így mesél Lucas, aki Buenos Airesben kicsi korától látogatta ezeket a helyeket:
"Éveken keresztül léteztek a Tango prácticának nevezett helyek Buenos Airesben. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején működött egy jól ismert práctica, amelyet Cochabamba 444-nek neveztek el a táncosok (egyszerűen mert ez volt a címe). Ez a hely valójában a negyedben (barrióban) működő klub volt, a Club Belgrano. Itt vezette hetente kétszer a prácticát Gustavo Naveira Olga Besióval, és a hét másik két napján Mingo Pugliese pedig Esther Amelióval.
Hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken nagyjából nyolc órától ezen a helyen sok tangó táncost találtál, a hangulat kötetlenebb volt, mint egy milongán, több volt a fény, más volt az öltözék, és mindenki lépéseket próbálgatott. Nemcsak egyszerű lépéseket, inkább olyanokat, amiket egy milongán soha nem mertél volna megpróbálni! Ezekhez ugyanis rengeteg gyakorlásra és próbára volt szükség. És itt jött a dolog érdekes része, bármikor megállhattál egy tangó közepén, hogy kipróbálj, javítgass egy mozdulatot, hogy megfelelő tempóban és formában tudjon működni. Meg lehetett beszélni az ezzel kapcsolatos elgondolásokat, és a többiekkel is ötleteket cserélni.
Néha a práctica közepén a szervezők egy perc figyelmet kértek a közönségtől, és mutattak valamilyen mozdulatot, amit, ha kedved volt, kipróbálhattál.
Így ebben a közegben teljesen elfogadott volt a tánc, a gyakorlás, próbálgatás, párcsere. Nem voltak cortinák a tangók, valsok és milongák között, és túlnyomó többségben inkább tangókat játszottak.
Nekem lehetőségem volt ezen és más prácticákon is részt venni a családommal 14 és 18 éves korom között, és így a legjobb párosoktól és tanároktól közvetlenül tanulni.
Ezért szeretnénk ezt lehetőséget megnyitni a kezdő táncosok számára, hogy fejleszteni tudják a táncukat minden értelemben, és már a közeljövőben készen álljanak a milongákon való részvételre."
"El secreto del baile está en ese instante de improvisación que se da entre paso y paso. Es hacer posible lo imposible: bailar el silencio" - "A tánc titka az improvizáció azon pillanatában rejlik, ami két lépés között történik. Lehetségessé tenni a lehetetlent: eltáncolni a csendet." Gavito Ez az idézet - bár jóval sokrétűbb annál - elgondolkoztat a szünetről és a megnyugvásról, ami egy igen fontos eszköze a táncosnak, és amiről az utóbbi időben meglehetősen sok szó is esik.Ezek valóban talán a legmeghatározóbb pillanatok a tánc során. DE VIGYÁZAT! Könnyű átesni a ló másik oldalára is. A minap egy lelkes, sokra hivatott tangós megkérdezte tőlünk, mit szeretünk mi lányok. Azt, amikor gyors, vagy amikor lassú a tangó?:)Hát srácok, erre sajnos nincs recept. Ha a táncod csak megnyugvásból áll, az nem lesz túl érdekes, szerintem. Legalább annyira nem, mint mikor valaki megállás nélkül pörög. Minden eszközt birtokolni, és a megfelelő pillanatban alkalmazni, az az igazi nagy dolog. Ha valaki kettőt lép egy szám alatt, az sem annyira menő:D
És akkor itt egy klasszikus videó a legendás Gavitótól, amit illik ismerni!
Tizenöt éve tangózom, és magyar táncosként egyedülálló módon a legnagyobb presztízsű fesztiválokon és milongákon volt szerencsém szerepelni Argentínában mint tanár és fellépő. Sok mindent elértem, amiről álmodni sem mertem volna, és ez büszkeséggel tölt el. Mégis még nagyon messze vagyok attól a táncostól, akivé válni szeretnék, és amely cél érdekében nap mint nap keményen dolgozom, mert nincs más, amiben nagyobb örömömet lelném, mint ebben a munkában.
Láttam már sok divatotjönni-menni, és minél többet tudok a múltról és jelenről, annál szenvedélyesebben állok ki amellett a "stílus" mellett, amit képviselni igyekszem. Ez a tánc mély, sokszínű, izgalmas, ezerféle tud lenni. Semmi sem érint fájdalmasabban, mint mikor néhány fanatikus, minden alaposabb felkészültség nélkül, a tradíciók nevében, le akarja vagdosni a tangó vadhajtásait! Ezen mostanában lehet, hogy kicsit túl sokat bosszankodom, és nem kellene, de hiába, személyes sértésként élem meg:Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy itthon is mindenki minél több információhoz jusson arról, hogy milyen távlatokat kínál fel ez a tánc, és hogy olyan úton induljunk el, ahol az új generációink is szilárd technikai tudással és merész, ötletes, egyéni tangóval tehetik naggyá ezt a közösséget.
És ehhez bizony sok mindent kell látni, tanulni(!) és megismerni. Nem mindent elhinni, amit elsőre hallunk, és mégis kinyitni a szívünket és bizony néha a szemünket! Minél tájékozottabbak vagyunk, annál könnyebb önálló véleményt formálni, és valami értékeset alkotni, akár társasági táncosként, akár profiként. Íme egy remek kis írás, ami nagyon tetszett, és amivel nagyon egyet értek (a továbbiakban le is fordítom), ajánlom szeretettel mindenkinek! Továbbá egy videó az egyik párosról, akikről a cikk is beszél.
Íme a múltkor általam közölt cikk (https://www.facebook.com/notes/tango-europa/the-eternal-controversion-what-is-tango-and-what-is-not/1639427926385013) fordítása, azok kedvéért, akik magyarul szeretnék elolvasni. És mellé pedig egy videó napjaink egyik kétségtelenül legnagyobb párosától, ha tangózol, képtelenség, hogy ne ismerd őket! --- Az Örök Kérdés: Mi a Tangó, és Mi Nem Tangó
Nyilván ez mindig egy nagyon személyes dolog lesz, és természetesen, amennyiben művészetről van szó, nehéz objektív szempontok szerint megítélni valamit. Ahogy a spanyol mondás tartja: “Sobre gustos no hay nada escrito”, azaz ízlések és pofonok... Napjainkban a versenyek idejét éljük, itt van a Mundial (a Világbajnokság), a Metropolitano, és Európa is ennek az új divatnak a lázában ég, csatlakozott a Mundialhoz és megalkotta annak kistestvérét az Európa Bajnokságot. (Ugyanez történik az Egyesült Államokban és Ázsiában is). Ezekben a kultúrákban, ahol jellemzően a táncról inkább sportként gondolkoznak és ritkábban fogják fel őket művészeti kifejezésmódként, talán még erősebb a hatása az új felfogásnak. Gyakran hallani efféle megnyilatkozásokat: " És most Európa legjobb párosa...." vagy "a világ legjobb színpadi táncosai..." De most őszintén, lehet a Pop Idol, a Voice (vagy a Megasztár) és hasonló programok győzteseit az adott ország legjobb énekeseinek hívni?
(Vagy - ezt én teszem hozzá fordítóként - ha van/volt mondjuk amerikai sztepp világbajnokság - biztos volt - akkor nyilván remek táncosok voltak a győztesek is - de azért Fred Astaire vagy Gene Kelly...hát, valahogy nem fér össze ezzel megközelítéssel. Fura lenne begyömöszölni őket ilyen versenyekbe...Remélem érzékelhető, hogy mit szeretnék kifejezni ezzel a párhuzammal.
Vannak, lesznek versenyek, és jó hogy vannak, de azért, ha a művészetről beszélünk, akkor mégiscsak olyan nevek jutnak eszünkbe, mint Naveira, Chicho, Salas, Zotto, Geraldine, Capussi, Gavito, Copes, Dana Frígoli a teljesség igénye nélkül, még hosszú a sor...sok fiatal is, olyan szuper táncosnők mint Ariadna vagy Noelia például, a tangó Fred Astaire-jei és Ginger Rogersei.)
Nem szeretném, ha úgy tűnne, becsmérelni szeretném a résztvevőket, és még kevésbé a győzteseket, látom, hogy rengeteg munka van az eredmények mögött, áldozatok és tehetség, sokszor kiváló technikai tudás. De ha sportot hozunk létre, akkor objektív szempontrendszert kell kialakítani, és még ha el is fogadjuk, hogy a zsűri teljesen elfogulatlan (halkan hozzátenném: hogy akkor nem beszélgetünk arról, ki a zsűri melyik tagjával magánórázott...), ha van egy ilyen sport, akkor eltávolodunk a művészettől, aminek színesebbnek, izgalmasabbnak és személyesebbnek kell lennie. Vagy legalábbis én úgy szeretném, hogy az legyen.
Ne legyen félreértés, a versenyek szerintem is hasznosak, a tehetségek számára remek ugródeszkaként szolgálhatnak karrierjük kezdetén, és kétségtelenül segítenek a tangó népszerűsítésében is. Ami elszomorít, amikor sokan úgy hiszik, ez az egyetlen út a tangóban. Lehet, hogy ez is egy szép lehetőség, de arra vágyom, legyen hely más kifejezésmódoknak is, amelyeket ugyanannyira értékelni tudunk.
A tangóban mindig különböző csoportok alakulnak ki, akiknek eltérő véleményük van arra nézve, hogy mi az, ami tangó, és mi az, ami nem tangó. Kinyitod a Youtube-ot, a világ legnagyobb táncosainak legelképesztőbb előadásait látod, és egész biztosan találsz valamilyen megjegyzést arról, hogy miért nem helyes a technikájuk, vagy esetleg egyenesen, hogy amit csinálnak, az nem is tangó. A földön kéne tartaniuk a lábukat, a tartásuk nem elég elegáns, túl sokat díszítenek, túl sok a zeneiség, nem hallják a zenét, mindig közeltartásban kellene lenniük, csúnya a ruhájuk, csúnya a cipőjük, csak a szalon az igazi tangó, vagy néha pont az ellenkezője, a szalon csak üzlet, hülye nuevósok...Atyaég, annyi buta, hozzá nem értő komment! De azután magadon is észreveszed, hogy hasonlóképp ítélkezel, van ami tetszik, és van ami nem, és néha meg sem tudod magyarázni, miért. Azt hiszem, végül képtelenség lenne két olyan embert találni, akik teljesen egyet értenek abban, hogy mi az a tangó.
Úgy tűnik, jellemzően minden művészeti ágban (irodalom, képzőművészet, tánc, stb.) a művészek időről időre az újat, az érdekeset keresik, és amikor ebből már teljesen extrém furcsaságok születnek, akkor megpróbálnak visszatalálni a vélt gyökerekhez, és klasszikusat alkotni, tradicionálisat. Egészen addig, amíg az unalmassá nem szürkül és eljön egy újabb "forradalom" ideje. És így tovább.
Amit én derítettem ki a tangóról, ahogy olvastam, és beszélgettem olyanokkal, akik már régóta benne vannak, az a következő: Valahogy régebben ez egy ártatlan tánc volt, egy ösztönös néptánc. Más szavakkal, az egyszerű emberek tánca. Nem létezett akkor még szakma, profik, technika, képzett tanárok és persze kidolgozott oktatási módszerek. A hétköznapi emberek tánca volt. Azért mégis valamiben más volt, mint a többi néptánc, ez egy városi néptánc volt. Más néptáncokkal ellentétben nem falun jelent meg, hanem egy nagyvárosban. Egy olyan nagyvárosban, ami tele volt bevándorlókkal, akik hozták magukkal a saját kultúrájukat, ritmusaikat, zenéjüket. Munkások, egyszerű emberek, rabszolgák, egyesek szerint prostituáltak is...Lényegében máris számos kultúra keveredett, Európa és Amerika között. Talán ezért is lett ilyen népszerű világszerte.
És még sokáig volt ilyen ártatlan, ösztönös tánc. Az egyik legfontosabb forradalmi változás (és itt most átugrom néhány fejezetet, amit a későbbiekben szeretnék majd jobban megismerni) a 90-es évek elején jött el, egy olyan folyamattal, amit szeretnek "Nuevo"-nak hívni...bár e folyamat vezető alakjai nem igazán szeretik ezt a címkét. Mi történt a tangóval akkoriban? Valószínűleg a kevésbé tapasztalt tangósok, a tradicionális tangó fanatikusai (abban azért nem vagyok teljesen biztos, hogy ők annyira tájékozottak lennének a tradíciókkal kapcsolatban) azt hiszik, nagy eltúlzott mozdulatokkal táncolt mindenki, a szörnyű távol tartásban (ami szerintük tiltott terület), furcsa ruhákban, és sokszor olyan zenére, ami nem is tangó. Meglepődnének, ha tudnák, hogy nagyrészt az, ahogyan ők most táncolni szeretnének, és ahogyan a tangóról gondolkoznak, az, ami számukra egyáltalán a tangó, az ebben az időszakban alakult ki. Szóval, van egy hírem purista és vallásos szalonosok számára...alaposan az ún. Nuevo befolyása alatt állnak. :)
(Hozzátenném, ezek az őrült összetűzések sosem professzionális táncosok között zajlanak természetesen, elég ha körbenézünk az épp jelenleg legnépszerűbb táncosok között, feltételezett milonguerók, szalón, nuevo, színpadi és akármilyen stílusú tangó táncosok alkotnak párokat, és beszélnek egymásról a legnagyobb elismeréssel. A nagy harc mindig azok között folyik, akik még nem eléggé tájékozottak).
Ez a bizonyos forradalom azért történt meg, mert alapvetően három táncos megalkotta a tangót mint szakmát. Természetesen sokan voltak még, akik hármójukat elkísérték ezen az úton és hozzájárultak ehhez a folyamathoz. Ez a három ember pedig Gustavo Naveira, Fabián Salas és Mariano Chicho Frúmboli volt.
Ez olyan lehetett, mint a modernizmus az irodalomban, forradalmi hangulat, sokszáz új ötlet, kísérletezés, égető szenvedély, ami mindenkire átragadt. Elkezdtek gondolkozni. Meg akarták érteni a táncot. Keresni akartak egy struktúrát az ösztönösség mögött. Szabályokat fedeztek fel, megalkották a technikát, elemezték a lehetőségeket és a zenét. És ennek köszönhetően lenyűgöző új dolgok születtek. Más műfajok segítettek abban, hogy további tudás halmozódjon fel. Megszületett a profi tangó. Az ártatlan tánc a múlté lett, kinyílt egy ajtó és átadtak nekünk egy új világot, végtelen lehetőségekkel tele. Továbbra is itt vannak velünk, és megosztják velünk a tudásukat, művészetüket, kreativitásukat és hétről hétre elbűvölnek minket az egyéniségükkel.
A tangó egy gyönyörű tánc. Sokféle stílus létezik, sok látásmód, a legkülönbözőbb művészeknek kínál teret. Ma már sokkal könnyebb megtanulni, mint régen, és fantasztikus társasági táncossá válni. Számtalan tehetséges fiatal profi táncos van friss, új ötletekkel. Az ízlések és a trendek mindig változnak, és mindig lesznek olyan dolgok, amik tetszenek nekünk, és olyanok amik nem. De arra vágyom, hogy a tangó színes legyen, izgalmas és kreatív. Művészetet szeretnék látni, és nemcsak sportot. Mindig könnyebb követni a divatot, ugyanúgy kinézni, ugyanolyan hajat vágatni, öltönyt és nyakkendőt venni, ugyanazokba a színekbe öltözni és ugyanolyan cipőket hordani. Ugyanolyan tartás, ugyanazok a lépések, ugyanaz a zeneiség. Biztosan rövidtávon gyümölcsözőbb is. Legalább tartozol valahová. És kevesebb energiádba is kerül. De egészen biztosan kevésbé érdekes is. Karakter és egyéniség, én ezt szeretném látni. Ahogyan az öreg milonguerók mondták, akik nincsenek már közöttünk: “Buscá tu propio tango”! Keresd meg a saját tangódat!
Fabián Salas egyszer azt mondta: "Kétféle stílust ismerek: azok akik tudnak tangózni, és azok akik nem." Azután mosolyogva hozzátette: "de azok akik nem tudnak, még megtanulhatnak"... Én azt hiszem, a nagy táncosok többsége (talán akad egy-két kivétel, és előfordulhat, hogy üzleti megfontolásból) sosem döntötte el, hogy egyik vagy másik stílust fogja képviselni. Egyszerűen csak táncoltak, és lett belőle, ami lett. Kívülről meg szívesen aggattak rájuk címkéket. De nem kell elmennem a legnagyobbakig, nekem is van erről sok személyes tapasztalatom. Az elmúlt legalább 10 évben én is időről időre megdöbbenve értesülök arról másoktól, hogy milyen stílust is táncolok éppen :D ... Akkor tehát itt egy videó az említett nagy mestertől és fantasztikus partnerétől. Azt hiszem, ők azok közé tartoznak, akik tudnak :)
Szeretnék változtatni azon a tangóval kapcsolatos tájékozatlanságon, amit itthon tapasztaltam (és egyébként máshol is Európa szerte). Nem hibája ez a közösség tagjainak, hiszen a többség esetében leginkább kedvtelésről van szó. Inkább azoké - beleértve magamat is - akik tanítunk. Azt képzeltem, mindenki magától utánajár, olyan mélységig, amíg kedve tartja. De most visszaemlékszem, az első buenos airesi utam előtt, mennyire fogalmam sem volt, kikhez lenne érdemes órára járni. Igaz, ma van már YouTube, ezernyi maraton, fesztivál, facebook, stb.! Viszont a tengernyi információ, üzleti fogások közepette könnyű eltévedni.
Elképedtem már párszor, mikor itthon nagyra tartott táncosnak például fogalma sem volt arról, ki Geraldine Rojas (majd hozzátette, kicsit elbizonytalanodva - "Ja, az a csaj, aki össze-vissza dobálja magát")... Ó jaaaj! - Vagy hasonló példa: "Jaaa, a Naveira, azt tudom ki, hát, az nem hallja a zenét"...Szóval, nemcsak tudatlanság, hanem néha buta tiszteletlenség is. :( Azt látom, hogy most itthon ismerünk egy-két éppen divatos nevet. És méltán csodáljuk a legtöbbjüket, hiszen többnyire tényleg nagyszerű táncosokról van szó. De ha táncolsz, szereted ezt a műfajt, és el szeretnél kicsit mélyedni ebben a világban, szeretnék segíteni neked, hogy megismerkedhess azokkal is, akiket azok is csodálnak, akiket Te csodálsz. Nagy élmény lesz, és még talán táncosként is hathatnak majd rád :)
Lucas és én az óráinkon nem stílust tanítunk, véleményünk szerint stílust nem is érdemes tanítani. Általánosan érvényes alapelvekkel foglalkozunk, minden sallangtól lecsupaszított struktúrával, zenével és technikával. Számunkra a tangó nemcsak lépéskombinációkból áll, mindezeken túl gazdag hagyományvilággal rendelkezik, amelynek elsajátítása nélkül nem lehet tartalmas, színes és mély művészeti élményt megélni...
Ezért, hogy kicsit tájékozottabbak legyünk, legalább mi, magyarok, indítok egy blogot, hogy némi kiindulópontot adjak a zűrzavarban. Azoknak, akiket érdekel :)
